Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


FALUSI TURIZMUSBÓL ZÁRÓVIZSGA NAGYSZŐLŐSÖN

2010.01.12

FALUSI TURIZMUSBÓL ZÁRÓVIZSGA  NAGYSZŐLŐSÖN

 

A Falusi Turizmus Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete, a Nyíregyházi Főiskola Turizmus és Földrajztudományi Intézete, a budapesti Gazdasági Főiskola Idegenforgalmi Intézete, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium, a Kárpátaljai Vállalkozásfejlesztési Központ közreműködésével és az UMDSZ támogatásával a Nagyszőlősi Járási Könyvtár olvasótermében vasárnap sor került a ,,Jó gyakorlat a falusi turizmusban" című oktatási program elméleti és gyakorlati záróvizsgájára, ahol a megjelenteket Vaskeba Katalin, a járási könyvtár vezetője fogadta és üdvözölte.

A  falusi turizmus és vendéglátói tanfolyamot összesen 11  község (Nagyszőlős, Karácsfalva, Újhely, Keresztur, Verbőc, Feketepatak, Tiszaújhely, Tiszaújlak, Királyháza, Tekeháza, Szőlősgyula, valamint a beregvidéki Borzsova) jelentkezőiből közel 50-en végezték el, közülük 44-en sikeresen letették az elméleti és gyakorlati vizsgát is. A turisztikai tanfolyam szervezését, oktatását és vizsgáztatását dr. Hanusz Árpád, nyíregyházi tanszékvezető professzor által vezetett magyarországi tanárok bonyolították le. A tanfolyam ingyenes volt. A végzősök a falusi vendéglátás helyi megszervezésében, turisták fogadásában és ellátásában kamatoztathatják megszerzett tudásukat. A záróvizsgát méltató ünnepségen jelen volt és felszólalt Dr. Hanusz Árpád professzor, aki a vizsgabizottság nevében (tagjai: Petykó Csilla,  a budapesti Gazdasági Főiskola Idegenforgalmi Intézetének tanára, Zlota József, a Falusi Turizmus Szsabolcs Szatmár-Bereg Megyei titkára, Krivács András, a  baktalórántházi  Fenyves Turisztikai Központ igazgatója) bejelentette, hogy a tavalyi derceni, eszenyi végzősökkel egyetemben az ugocsaiak is hamarosan  megkapják a Budapesti Gazdasági Főiskola Idegenforgalmi Intézete OKJ bizonyítványát.

Elhangzott az is, hogy eddig Kárpátalja 13 magyarlakta településén (Visk, Técső, Nagydobrony, Csetfalva, Mezővári, Jánosi, Bene, Péterfalva, Beregdéda, Dercen, Eszeny, Beregszász, Nagyszőlős) ,,Jó gyakorlat a falusi turizmusban" című oktatási programban 2003-2010 között több mint ötszázan részesültek, illetve végezték el a tanfolyamot és közülük már sokan eredményesen kamatoztatják tudásukat közösségük körében, együttesen  kedvezőbb légkört teremtettek az idelátogató turistáknak, akik általuk a idelátogatók megismerkedhetnek Kárpátalja csodálatos történelmi nevezetességeivel, természeti szépségeivel, a magyar, ruszin és ukrán vendégszeretettel, a helyi etnikumokhoz kötődő kulturális és népi hagyományokkal és egymástól eltérő népi gasztronómiai ritkaságokkal is.  

A szervezők nevében a tanárok áldozatos munkáját  Grigora Éva, a Nagyszőlősi Járási Közigazgatási Hivatal Művelődési és Turisztikai Osztály módszerésze, és Bokotej Olga ugyanezen osztály turisztikai főfelügyelője köszönte meg.  A rendezvény jelen volt  Tarpai József, az Ukrán-Magyar Területfejlesztési Iroda igazgatója, Dupka György megyei képviselő, a Kárpátaljai Vállalkozásfejlesztési Központ elnöke és Fuchs Andrea irodaigazgató.

A Tisza Étterem és Szabadidőközpontban, Román Anna tulajdonos-vállalkozónak köszönhetően, aki a beutató-termet rendelkezésre bocsájtotta,  a záróvizsga résztvevői a csodálatosan berendezett alagsorban népművészeti kiállítást és népi gasztronómiai kóstolót szerveztek. A vizsgáztató tanárok a kiállítók munkáját, leleményességét kiváló minősítéssel jellemezték. A tanprogram a magyarországi Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági  Minisztérium támogatásával jött létre és ezzel a tanfolyammal be is fejeződik a Kárpátalján.

 

F.A

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.